2.

Egy régi rémálomból ébredtem fel, mikor a kocsi megállt, és a motorzúgás hirtelen elhallgatott.

-Na, mi a véleményetek?-kérdezte Simon, mikor kikászálódott az ősrégi Fordból, amit még Denverben vett, és színpadiasan a ház felé intett. Apám azt szerette ha Simonnak hívom. Hosszú szőkésbarna haját gumival fogta össze, már őszült, és ahogy izgatottan mutogatott, néhány hajtincs kiszabadult a copfjából. Büszkén mutatta a házat, de a sátortető és a deszkafalak és a piszkos ablak, nem igazán mutatkozott ígéretesnek. Megdörzsöltem a szemem, és megpróbáltam legyűrni a fojtogató félelmet, ami az álom után velem maradt.

-Drágám ez csodálatos - szólalt meg anyám Sally. Mindig boldog és jókedvű. Simon mindig boldog buldognak nevezte : Sally mindig a fogai közé ragadta a boldogságot, és soha nem eresztette el. Most kiszállt a kocsiból, aztán én is követtem, és fogalmam se volt hogy az álom miatt, vagy az időeltolódás miatt éreztem furcsán magam. Nyomasztó, lepusztult, romos-ezek voltak a szavak amik először eszembe jutott. Sallynek más elképzelései voltak.

-Szerintem fantasztikus lesz. Nézzétek csak a zsalukat! Biztos eredetiek. És a veranda! Mindig is verandán ücsörgő típusnak éreztem magam. Kint ülök a széken és a naplementét csodálva ringatom magam - barna szeme felcsillant ahogy mind ezt elképzelte, hullámos haja ide oda repkedett miközbe felszaladt a lépcsőn.

10 éves korom óta élek velük,  és már régen, elfogadtam, hogy mind ketten elvannak szállva egy "kicsit" maguktól. A saját fantáziájukban az omladozó falak eredetiek, és a penészes falak hangulatosak. Sallytől eltérően én inkább ultramodern személyiség vagyok és olyan hálószobára vágyok, ahol nem nő belülről a jégcsap az ablakon télen. De hagyjuk a házat a környező hegyek lélegzett elállítóak, hihetetlenül magasra törtek, a tiszta ég felé, a csúcsokon pedig a hó fehérlett. Véges-végig ott húzódtak, mintha az özönvíz hatalmas hullámai lennének, melyek megdermedtek az időben. A sziklás hegyoldalakat a délutáni nap rózsaszínre festette, de ahol az árnyékok a hómezőre estek, mindent tompa, hideg kékségbe burkolózott. A szikláson felfelé törő erdőségeket világították meg. A nyárfák szinte lángoltak a duglászfenyők sötét rengetegében. Idelátszódott egy felvonó és a tisztások, amelyeket a sípályákat jelezték, és úgy tünt mintha minden függőlegesen lett volna.

Szóval ez a Sziklás-hegység, erről olvastam, miután a szüleim közölték velem a nagyszerű hírt, hogy elköltözünk Londonból Coloradóba. Egy helyi multimilliomos, aki nem mellesleg művészetük nagy csodálója, a fejébe vette, hogy a Denvertől nyugatra fekvő síterületeknek nagy szüksége van egy kulturális fejlesztésre - amit a szüleim Sally és Simon hivatottak megvalósítani...

A szüleim teljesen odavoltak a lelkesedésétől, hogy a Sziklás-hegységben festhetnek, nekem pedig nem volt szívem elrontani az örömüket. Úgy tettem mintha egyáltalán nem bánnám, hogy kihagyok egy évet a richmondi előkészítő suliban, ahol az összes barátom volt, és helyette beiratkozom a wrickenridge-i gimibe. Az elmúlt 6 évben amióta Sally és Simon örökbe fogadtak,tök jól beilleszkedtem a dél-londoni körökbe. Sikerült kiverekednem a rettegés és a hallgatás világából, a félénkségemet is legyőztem, amióta voltak saját barátaim, akik között népszerűnek éreztem magam. A személyiségem furcsa oldalait kizártam a tudatomból, mint például a színekkel kapcsolatos dolgot, amiről gyakran álmodtam. Már nem kerestem folyton az emberek auráját, mint gyerekkoromban, és amikor nem sikerült ellenőrzés alatt tartani a dolgokat, egyszerűen figyelmen kívül hagytam őket. Normális voltam sikerült! Legalábbis többnyire. Most pedig itt találtam magamat az ismeretlenben. Kismillió fimet láttam, melyek amerikai gimiben játszódtak, és hát kissé szkeptikus voltam az új tagintézménnyel kapcsolatban. Egy normál amerikai diák tényleg tele van pattanással, és tré cuccokba jár? Ha kiderül, hogy mind ez igaz, ami a filmekbe van, akkor nincs sok esélyem a beilleszkedésre.

-Na lássuk-szólalt meg Simon, és beledörzsölte tenyerét kopott farmerébe. Mindig ezt csinálta, és ezért minden egyes ruhadarabja olajos volt a combjánál. A megszokott bohém cuccait viselte, Sally viszont elég csinos volt a nadrágjában és az új dzsekijében, melyet az utazásra vett. Valahova a kettőjük közé esett az én stílusom : sima farmer, mérsékelt szakadt külső.

- Menjünk be! Mr.Rodenheim azt mondta előre küldte a mestereket. Azt mondta kívülről is rendebe teszik a házat, amint lesz idejük - Szóval ezért néz ki úgy mint egy szeméttelep. Simon kinyitotta a bejárati ajtót. Egy értelmű hogy a munkások nemrég mentek el és nekünk meg itt hagyták ajándékba a nejlonfóliákat, a létrákat és a festékes dobozokat, pedig a falak csak félig voltak készek.
Körül szaglásztam az emeleten, és találtam egy, a csúcsokra néző türkizkék szobát hatalmas francia ággyal. Ez az enyém! Talán mégse lesz minden olyan rémes. Egy fiókos szekrényben egy tükör állt, amiről ujjammal elkezdtem kapargatni a pattogzó festéket. A sápadt, komoly arcú fiú velem ugyan ezt tette. És csak bámult rám sötétkék szemével. A derengő fényben kísértetiesnek tűnt. Rövid barna hajában a tincsek szabálytalanul álltak mindenfelé. Törékeny volt és magányos. Mintha a tükör által a szoba foglya lett volna. Megborzongtam. Az álom ég mindig nyomasztott, visszarángatott a múltba. Nem gondolhatok többé ilyesmiket! Az emberek azt mondták, hogy hajlamos vagyok elmerülni a melankolikus álmodozásban. Csak azt nem értették, hogy én... nem is tudom..., hogy mintha nekem hiányozna valami. Rejtélyes voltam saját magam számára is. Emléktöredékek és sötét dolgok rejtőztek a bennem. A fejem zsongott a sok titoktól, de elvesztettem a térképet, ami megmutatta volna hol keressem őket. Elvettem a kezem a hideg üvegről, hátat fordítottam a tükörnek, és lementem az földszintre. A szüleim a konyhában álltak. Sally Simon csípőjét simogatta, fejét pedig vállára hajtotta. Sally kinyújtotta felém a karját, hogy én is részese legyek a pillanatnak. Megszorította a kezemet így jelezve csendben, hogy tudja, milyen nehéz volt leküzdenem a félénkségemet.

-Olyan izgatott vagyok mintha karácsony reggel lenne - szólalt meg. Sally mindig is imádta a zokniba rejtegetős dolgot. Elmosolyodtam.

-Van itthon valaki?-kopogás hallatszódott a veranda ajtaja felől, majd egy idős néni trappolt be az előtérbe.

Fekete haját őszes tincsek színezték, bőre sötétbarna volt, és  háromszög alakú fülbevalói szinte lelógtak aranyszínű dzsekiének gallérjáig. Egy nagy tálat tartott a kezében, az ajtót cipője orrával rúgta be.

-May Payne vagyok, a szomszédjuk. Az utca túloldalán lakom. Maguk Tomlinsonék Angliából ugye?

Úgy tűnik, Msr.Payne nem különösen igényelte hogy más is részt vegyen a beszélgetésben. Ijesztő volt az energia amellyel bevette magát hozzánk; azon kapom magam, hogy arra vágyom, bárcsak teknős lehetnék, mert visszahúzódnék a páncélomba.

-Hogy a fiújuk mennyire nem hasonlít magukra! - folytatta és arrébb tette a festékesdobozt. - Láttam, amikor megérkeztek. Észre vették hogy olaj szivárog a kocsijukból? Meg kell javítani. - Sally egy bűnbánó grimaszt küldött felém.

-Ez nagyon kedves öntől.

-Mi itt mind jószomszédi viszonyba vagyunk. Ennek így is kell lennie! Várják csak ki amíg megjön a tél, és megértik miért mondom! -  Aztán én kerültem a figyelem központjába: - A tizenegyedik osztályba iratkoztál be ha nem tévedek.

-Ööö... igen-hebegtem.

-A félév már elkezdődött két napja! De ezt biztos tudod. Az unokám is abba az évfolyamba jár. Majd megmondom, hogy segítsen neked!

Egy rémálom lenne, ha Mrs.Payne férfi kiadása pátyolgatna a suliba.

-Ó, azt hiszem, erre nincs...

De Mrs.Payne eltrappolt mellettem, és a tál felé mutogatott.

-Arra gondoltam biztos jól esne maguknak egy kis házi koszt, most hogy megérkeztek, hogy felavassák az új konyhájukat! - sipítozott.

Ezzel távozott is, még az ételt se volt időnk megköszönni.

-Hát - szólalt meg Simon - ez érdeked volt!

-Holnap legyenek szívesek nézessék meg a kocsit!-utánozta Sally Mrs.Payne  hangját.

-Hát nem egy tipikus angol hölgy - szóltam közbe én is. Erre már mindannyian nevetünk.

Este bepakoltam a cuccaimat a táskámból a fiókos szekrénybe. Sally segített kibérelni tapétával, elég dohos szaga volt. Hosszasan keresgéltem, hogy mit viseljek az első napon  a suliba mit vegyek fel, végül egy farmer és egy sötétkék póló mellett döntöttem. Pont megfelel arra hogy ne tűnjek ki a többiek közül. Elgondolkodtam, aztán előszedtem egy kényelmes pulcsit, melynek angol zászló volt az elején. Miért ne lehetnék az aki vagyok?