4.

Sziasztok! Sajnálom, már szinte nem győzöm nektek elégszer mondani :( A rész rövid lett, de a következő nem lesz az! :) ÉS mivel már elegem van az összevisszaságomból, ahogy szerintem nektek is... Ezért megoldást találtam, és a részek kéthetente, pénteken / szombaton vagy vasárnap fognak jönni, majd nyáriszünetbe persze már egyhetente fognak, de az még kicsit arrébb van :( Addig is jó olvasást és ne felejtsétek el magatok után nyomot hagyni :DD

A következő néhány napban csak sodródtam az árral a suliban, fokozatosan feltérképeztem az ismeretlen helyeket, lejegyeztem az alaprajzra, és megtanultam, hogyan működnek itt a dolgok.
 Éppen Sophiaval ültem az ebédlőben, amikor tervezgettem a mai délutánomat fejbe.
- Szóval, Louis! Mit fogsz még csinálni a szünetben?
Ez végre kirángatott a kábultságból, előhúztam egy szórólapot a dossziéból, amit beiratkozáskór kaptam, és az asztalra tettem Sophia elé.
- Arra gondoltam, hogy elmegyek a zeneórára. Akarsz jönni te is?
Sophia fintorogva tolta arrébb a lapot.
- Bocsi, oda egyedül kell menned. Ami engem illet, még csak a zeneterem közelébe se engednek. Az üveg rezegni kezd az ablakkeretben, ha megneszelik, hogy jövök és nyitva a szám. Milyen hangszeren játszol?
- Van néhány - vallottam be.
- Lehetne kicsit pontosabban, haver? - és az ujján számolva egyenként húzta ki belőlem a szavakat.
- Zongora, gitár és szaxofon.
- Mr. Keneally meg fog halni az izgalomtól, ha ezt meghallja. Egyszemélyes fiúzenekar! Énekelni is tudsz?
Csak a fejemet ráztam.
- Pfuj! Már azt hittem, hogy majd utálnom kell téged, amiért ilyen betegesen tehetséges vagy. - Tálcáját az ételvisszaadó pultjára dobta - A zeneterem erre van. Odavezetlek.
Amikor odaértünk Sophiatól elköszönve léptem be a zeneterembe. Letelepedtem az egyik asztal szélére, vártam, és közbe megpróbáltam elkerülni, hogy bárki szemébe is kelljen néznem.
- Hé! Te vagy Louis, ugye?! - Egy barna rövidhajú, izmosabb testalkatú srác megragadta a kezemet. Egész furcsa kézrázás lett az egészből. Hosszú végtagjai voltak, és ettől könnyed, kecses volt a mozgása.
- Ühüm... Szia, ismerjük egymást?
- Aha, én Liam vagyok. A nagymamámmal már találkoztál. Ő mondta, hogy figyeljek majd rád. Eddig mindenki rendesen bánik veled?
Oké, szóval a srác nem teljesen olyan mint Mrs. Payne, eddig sokkal lazább.
- Igen, mindenki nagyon barátságos volt eddig.
Elvigyorodott angolos kiejtésem miatt, aztán ledobta magát mellém és az előttünk levő székre feltette a lábát.
- Tök jó! Szerintem nem lesz gondod a beilleszkedéssel.
Pont erre volt szükségem, hogy ezt halljam, mert éppen ekkor támadt némi kételyem. Úgy döntöttem, kedvelni fogom Liamot.
Az ajtó kivágódott, és belépett Mr.Keneally. Tagbaszakadt fickó volt, vörösesszőke hajjal. Akit azért feszes cuccokban, nem szívesen látnék.
- Hölgyeim és uraim - szólalt meg még menet közben. - Hamarosan itt a karácsony, gyorsabban itt lesz a nyakunkon, mint várjuk, és egy nagy koncertprogram szerepel a naptárunkban. Minannyian felkészültek, hogy megcsillantsák, ami magukban van? - Én magamban már hallottam is a zenét, amilyen Mr.Keneally lett volna: sok dob, fokozódó feszültség, Csajkovszkij 1812-jének ünnepi nyitánya felpörgetve. - A zenekari próbák szerdán kezdődnek. A  dzsesszegyüttes pénteken gyakorol. És minden feltörekvő rock sztárnak üzenem, ha a bandátok gyakorolni akar, először engem keresetek meg, ás nálam jegyezzétek elő a zeneteret gyakorlásra. De miért is aggódom, itt ismeritek a szokásokat! - Ezzel ledobta papírjait az asztalra. - Kivétel talán téged! - A tanár rám szemezte röntgenszemét.
Utálok új lenni!
- Gyorsan fel fogok zárkózni uram!
- Jó neked! A neved?
Megmondtam neki a nevemet, bólintott egyet, majd újra rám emelte tekintetét.
- Milyen hangszeren játszik Mr.Tomlinson?
- Egy kicsit tudok zongorázni. Ja, meg gitározom meg tenor-szaxofonozom.
Mr.Keneally a talppárnáin kezdte el hintáztatni magát a lábát, úgy nézett ki mint egy búvár fejesugrás előtt.
- Az "egy kicsit" mit jelent az angoloknál, hogy "nagyon jól"?
- Hát...
- Dzsesszt, klasszikus zenét, vagy rockot játszik?
- Izé... Azt hiszem, dzsesszt. - Igazából bármi jöhet ha van hozzá kotta.
- Szóval, úgy hiszed a dzsesszt szereted? Nem tűnik túl magabiztosnak, Mr.Tomlinson. A zenéhez nem lehet úgy hozzáállni, hogy tudom is, meg nem is. A zene élet vagy halál kérdése.
A beszédet egy későn jövő diák érkezése szakította félbe. A göndör hajú motoros srác sétált be komótosan az osztályba, keze zsebében, hosszú lábaival néhány lépéssel átszelte az osztálytermet, és letelepedett az ablakpárkány elé a klarinétos mellé. Pár másodperc kellett, hogy felocsúdjak, a meglepetésből, nem gondoltam, hogy ez a srác, egyáltalán, valamilyen iskolai szakkörön is részt vegyen. Úgy gondoltam, Ő magasan felette áll az ilyesmiknek. Vagy talán azért ugrott be, hogy jót szórakozzon rajtunk? Lovagló ülésben kényelmesen hátradőlt a székében, hanyagul összekulcsolta a karját, arcán szórakozott kifejezés ült ki, mint aki már mindent hallott, ami itt elhangzott és nem túlságosan érdekli az egész.
Csak arra tudtam gondolni, hogy Richmondban valahogyan nem válik ilyenné az ember. Nem is annyira a külseje miatt volt ez az érzésem, tényleg olyan volt mint egy poszterfiú, hanem inkább a nyers energia miatt, ahogy a bőre alatt az izmok hullámoztak, egy ketrecbe zárt tigris dühe áradt volna belőle.. Egyszerűen nem bírtam róla levenni róla a tekintetem. Mindenesetre nem én voltam az egyetlen, aki hatása alá került. A hangulat megváltozott a zeneteremben. A lányok kicsit egyenesebben ültek, a fiúk befeszültek, és mindez csak azért, mert ez az isteni teremtmény kegyeskedett idejönni közénk, egyszerű halandók közé. Vagy talán a farkas bukkant fel a bárányok között?
- Mr.Styles, milyen kedves öntől, hogy csatlakozik hozzánk - szólalt meg Mr.Keneally, és szavaiból áradta, a fagyos gúny, a jókedv hipp-hopp elpárolgott. - Mindannyian nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült elszakadnia a minden bizonnyal fontosabb teendőitől, hogy egy kicsit velünk zenéljen, még ha kissé késve érkezett is.
A fiú felhúzta a szemöldökét, dacos hangulatban volt, ez egyértelmű volt. Felkapott pár dobütőt, majd az ujjai közt megpörgette.
- Késtem? - kérdezte, meglepetten felvont szemöldökkel. A hangja mélyebb volt mint elképzeltem. A klarinétos igen bátran belekönyökölt, a bordái közé, hogy jelezze, viselkednie kéne.
- Igen, Styles, késtél! Tudomásom szerint ebben az iskolában az a szokás, hogyha a tanár után érkezel az osztályba, akkor bocsánatot kérsz!
A dobütők abbahagyták a pörgetést, a srác egy pillanatig csak bámult előre a tanárra arrogánsan. Végül megszólalt:
- Sajnálom.
Az volt az érzésem, mintha a többiekből egy apró sóhaj szakadt volna fel, hogy sikerült elkerülni az összecsapást.
- Ezt kötve hiszem, de most ez is megteszi. Foglyon vissza ebből a tempóból, Mr.Styles. Lehet, hogy van tehetsége a zenéhez, de itt nincs helye a primadonnáknak, akik nem tudják, hogy kell viselkedni a zenésztársaikkal. ÉS maga, Mr.Tomlinson, maga csapatjátékos? - ezzel Mr.Kneally visszafordult hozzám, amivel együtt el is szállt a remény, hogy megfeledkezett rólam. - Vagy magának is olyan problémái vannak a hozzáállással, mint a mi Harry Stylesunknak?
- Én... Én nem is tudom. De igazából én is elkéstem.
A srác tekintete rám villant, aztán tovább is siklott, mintha csak egy piszokfolt lennék.
- Akkor lássuk csak, mi az, amit tudsz. Dzsesszzenészek, készüljenek! - Mr.Keneally csak úgy szórta az utasításokat    Mr.Payne, maga lesz a szaxofon, Yves Styles, klarinét. És talán a kedves öccsét is rá tudja venni, hogy megörveztessen minket a dobjátékával?
- Természetesen - válaszólt, és egy sötét pillantást lövelt  a motoros srácra.
- Harry, gyere ide!
Az öccse? Hmmm, ez hogy történhetett így? Lehet, hogy egy picit hasonlít néhány arcvonásuk egymásra, de a stílusuk teljesen más.
- Mr.Tomlinson pedig ide ülhet a helyemre a zongorához - Ezzel, megsimogatta áhitattal a grand pianót.
Egész biztosan nem szeretnék az egész osztály előtt zenélni.
- Ö... Mr.Keneally, inkább...
- Ülj le a helyedre!
Leültem, majd beállítottam magamnak a széken a magasságot. Legalább a zenét ismertem.
- Ne is figyelj az öregre - suttogta Liam, és megszorította gyengéden a vállamat - Mindenkivel ezt csinálja, a feszültségbírásodat teszteli, ahogyan ő mondaná.
Úgy éreztem az én idegeim, már romokban hever, így csak arra vártam, hogy a többiek is elfoglalják a helyüket.
- Rendben, akkor halljuk! - mondta a tanár, és leült a közösnég közé, hogy onnan figyeljen minket.